egy cipőben

Mulatságnak lennie kell.

Olyan hamis volt ma a mosolyod, Életem, úgy sajnáltalak érte !

Jelizaveta behunyta a szemét. Megpróbálta maga elé képzelni Ultimót a kormány mögött, sok évvel korábban, indulásra készen. A mezők csendjében üresen járó motort. Nincs tanúja, sehol egy teremtett lélek. Csak ő és a tizennyolc kanyar, egy egész élet summája.

-Szervusz, Ultimo!

Beletelt egy kis időbe, de itt vagyok. Megtanultam. Betéve tudom a pályát, és minden kézvonásodat, valamennyi kanyart kívülről fújom. Minden jól megy majd, és én beleveszhetek az életedbe, pontosan úgy, ahogyan te akartad. Süt a nap. Nem valószínű, hogy hibáznék.

Kinyitotta  szemét.

-Most indulhatunk.

Jelizaveta

küldöm sodrásának erejével a "világ rácsain túlra - nem is tudni, hová."

Edélia